Cséplés a Kissorban, a Kleman családnál az 1930-as években
(Kleman Vilmos tulajdona)
A Mezőföld és a Budai-hegység határán fekvő Tárnok már a középkorban is lakott volt, ezen századok történetéről viszont keveset tudunk. Később, a török hódoltság alatt a terület jórészt elnéptelenedett, így a XVIII. század első felében – mint az ország oly’ sok területén – betelepítésekre volt szükség. Az Illésházyak által birtokolt Tárnokra először az 1720-as években, a Felvidékről érkeztek szlovák telepesek, majd az 1739/1740-es pestisjárvány pusztítása után újabb szlovák családok jöttek településünkre. A XVIII. század második felében azonban, a nyugodtabb évtizedeknek köszönhetően a település gazdasági rendszere megszilárdult, a lakosság létszáma folyamatosan emelkedett.
A tárnoki családok többségének a XVIII–XIX. században a mezőgazdaság jelentette a fő megélhetést. A hagyományos szántóföldi művelés és állattartás mellett kiemelkedő szerep jutott a szőlőművelésnek, majd a XX. század elejétől az őszibarack-természtésnek, amelyhez a településtől néhány kilométerre fekvő Szőlőhegy lankái adták meg a kedvező feltételeket.
A virágzó egyesületi életet legszemléletesebben egy feltehetően 1936-ban készült felvétel mutatja.
A képen a leventék, a lövészek és az önkéntes tűzoltók láthatók egyenruhájukban az első világháborús emlékmű előtti téren (Szabó Miklósné Eskulics Katalin tulajdona)
Tárnok mind történetét, mind pedig néprajzát tekintve sajátos település, amely nemzetiségi jellegéből adódik. Jelentőségét növeli, hogy mivel nem egy nagyobb szlovák tömbhöz tartozik, hagyományos kultúrája a többi szlovák településtől eltér. Ugyanakkor számos olyan jegy figyelhető meg, amely a környező német települések hatását mutatja. A viselet egyértelműen a német hatásokat tükrözi, de ugyanígy a több mint egy évszázados múltra visszatekintő fúvószenében is megfigyelhető a környező települések hatása. A szlovák kultúra leginkább a szokásokban volt megfigyelhető, az ezekhez kapcsolódó szokásszövegek még a XX. század második felében is tótul hangzottak el. (Tárnokon még ma is inkább a tót és nem a szlovák elnevezést használják, főleg, ha a nyelvről van szó.) Emellett ezen a téren több olyan szokás is megfigyelhető, amelyek egyértelműen a szlovák, tágabb értelemben a szláv népekhez köthető (például a sibálás és a júdásolás).
Napjainkban leginkább még a Kossuth utcában láthatjuk a hagyományos utcaképet.
Különösen is fontos lenne, hogy megőrizzük az Ófalu még meglévő értékeit
(Muskovics Andrea Anna felvétele, 2019)
A XIX. századi szokásokról, hagyományokról, életmódról keveset tudunk, a XX. század első felében azonban ez a nemzetiségi kultúra még erősen jelen volt, sokaknak a tót volt az anyanyelve, a római katolikus templomban tótul is imádkoztak. Ebben jelentős változás az 1930-as években következett be. Ebben szerepet játszott, hogy 1934-től a településnek nem volt tótul beszélő papja, illetve ekkorra Tárnok vasutas faluvá vált, egyre többen vállaltak munkát a vasútnál, ezzel például elhagyva (magyarosítva) régi vezetéknevüket. A fiatal lányok közül sokan a fővárosban szolgáltak, ami szintén erősítette a közösségtől való elszakadást. A kultúra- és hagyományvesztésben azonban a legnagyobb szerepe annak volt, hogy az 1930-as évek elején üszögi Nagy Sándor a birtokai egy részén nagyarányú parcellázásba kezdett. Ezzel két évtized alatt Tárnok lakossága negyven százalékkal megnőtt, de ez a növekedés már nem az őslakosság lélekszámának emelkedéséből adódott. Mindezen tényezők következtében az 1940-es évek második felére a lakosság felhígult, megkezdődött a hagyományos kultúra és életmód elemeinek háttérbe szorulása. A folyamatot tovább gyorsították a második világháború után lezajló változások, amelyeknek következtében a hagyományos gazdálkodás felszámolódott, a kulturális életet fenntartó egyesületek (például a Katolikus Legényegylet, a dalárda, a lövészegylet stb.) felbomlottak. Ez a folyamat az 1960-as, 1970-es évekig tartott, ekkorra az ősi nyelv háttérbe szorult, azt már csak az idős generáció beszélte, a szokások többségét elhagyták, a tárgyi világ átalakult, a több évszázados falukép egyre inkább elvesztette hagyományos formáját.
A település életében újabb fordulópontot az ezredforduló jelentett, amikor ismét nagyarányú parcellázások kezdődtek, amely folyamat napjainkban is tart. A ma már tízezresre duzzadó településen tehát még inkább fontos a hagyományok ápolása, ugyanis múltunkra támaszkodva építhetjük jövőnket, ezen pillérek adhatják meg identitásunkat, ezek továbbéltetése szükséges ahhoz, hogy a jövőben is tárnokinak mondhassuk magunkat.
Tárnok múltjával foglalkozó oldalak:
Facebook: TarnokHelytortenet
Facebook: TarnokiSzlovakOnkormanyzat
Múltunk megőrzésében nemcsak a hagyományőrzésnek, hanem a kutatómunkának is jelentős szerepe van. Tárnok ebből a szempontból kivételezett helyzetben van, ugyanis Ábel András helytörténész és Dr. Muskovics Andrea Anna néprajzkutatót már közel egy évtizede kutatja településünk történetét és néprajzát.
Kutatásaikat bárki segítheti, akár fotókkal, dokumentumokkal, szóbeli közléseivel.
Ábel András által kutatott témák (e-mail: tarnokmultja@gmail.com, telefon: 0620/497-2849)
- Anasztáziapuszta története
- Tárnokliget és Újtelep kialakulása, története, kulturális szervezetei
- a kommunizmus áldozatainak történetei (államosítások, kuláküldözés stb.)
- építészeti emlékek (a malmok, a boltok, a Szent Rókus-kápolna, valamint a tárnokligeti építmények története)
- gasztronómia
- helynevek (földek, dűlők, vizek, puszták, majorok, utcák, terek stb.)
- iskola- és óvodatörténet (Anasztáziapuszta, Tárnok, Tárnokliget)
- tárnoki képeslapok
Muskovics Andrea Anna által kutatott témák (e-mail: dusenko84@gmail.com, telefon: 0670/546-7942)
- egyesületi élet a két világháború között (fúvószenekarok, Katolikus Legényegylet, lövészegylet stb.)
- építészeti emlékek (szakrális emlékek: temetők, keresztek, templomok; a volt uradalmi központ a mai művelődési ház és bolt helyén, Petró-mozi)
- a második világháború és a málenkij robot eseményei és áldozatai (a háború és a robot következtében elhunytak összegyűjtése, katonák a fronton stb.)
- Tárnok néprajza (építészet, gazdálkodás, pincék, szokások és az ehhez kapcsolódó szövegek, viselet)